A 301-es parcella titkai


  • Pajcsics József

    Egy titkos állambiztonsági parancs nyomán indult el 1988 júniusában Nagy Imre és '56-os mártírtársai sírjának felkutatása. A munkában részt vevő főtiszt lapunkban közölt visszaemlékezésében leírja, hogyan jutott be egy napra a BM páncélszobájába, hogy fellelje a hevenyészett térképeket, az 1957-58-as temetések szigorúan konspirált jegyzőkönyveit, s a tanúk meghallgatásakor hogyan kellett áttörnie a titkolódzás falát. A tíz évvel ezelőtti kihantolás, majd a június 16-ai újratemetés a rendszerváltás egyik mérföldköve volt. Ezt követően indultak meg a pártállami hatalom és a szerveződő ellenzék között az első tárgyalások.

  • 1989. április 6-án fejeződött be az az exhumálási eljárás, amelynek eredményeként a Nagy Imre és társai ellen indított büntetőeljárás kapcsán kivégzett, illetve elhunyt öt személy - Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál, Szilágyi József és Losonczy Géza - kihantolása megtörtént.
  • Máig érthetetlen, hogy a Belügyminisztérium akkori vezetése miért vállalt közösséget az eltemettetőkkel azáltal, hogy értelmetlen módon nem volt hajlandó minden titkot megosztani a hozzátartozókkal és a közvéleménnyel. A békés átmenetnek persze nem ez volt az egyetlen és nem is a legnagyobb felemás lépése, döntése.
  • Nem egzakt szakmai beszámolóra törekszem, már csak azért sem, mert a sírok megtalálásában legalább akkora része volt a szerencsének, mint a szakmai hozzáértésnek.

    Egy "abszurd miniszteri utasítás"

  • Az előzményekről annyit, hogy a Belügyminisztérium akkori vezetésének fogalma sem volt arról, hogy Nagy Imre és mártírtársai pontosan hol vannak eltemetve. Ezt mindennél jobban bizonyítja az a mód, ahogy az utasítást - az akkori állambiztonsági miniszterhelyettes - kiadta a sírhelyek felkutatására. Az utasítás kiadására 1988 júniusában került sor a miniszterhelyettes irodájában. H. altábornagy közölte velem, hogy megbízatásom szigorúan titkos, és a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni. Konspiráltan keressem fel a 301-es parcellát, és az ott lévő névtáblák alapján állapítsam meg, hol vannak eltemetve Nagy Imréék. Erről saját kezűleg írt jelentésben számoljak be neki, az ügyről más nem tudhat.
  • Bárki számára, aki egy kicsit is ismeri a 301-es parcella történetét, abszurdnak, hihetetlennek tűnik egy felelős minisztériumi vezető szájából az így kiadott parancs. Nekem is voltak aggályaim, de úgy gondoltam, hogy ellenvetéseimet csak a tények pontos ismeretében teszem meg.
  • A demokratikus ellenzék egyes tagjai a kivégzés évfordulóin, a nyolcvanas évek elejétől fogva, rendszeresen tartottak a 301-es parcellában megemlékezést, amelyek enyhén szólva nem mindig zajlottak zavartalanul. A miniszterhelyettes, aki korábban a belső elhárítás vezetője volt, ha máshonnan nem, innen mindenképp tájékozott lehetett arról, hogy milyen állapotok uralkodnak a parcellában. Tudomásom volt arról is, hogy kb. 1981-ben a Belügyminisztérium vizsgálati osztályának egyik akkori vezetője szintén "egyszemélyes" feladatot kapott a sírhelyek felkutatására, ami eredménytelenül végződött, a további kutatást pedig leállították.
  • Számos legenda és tévhit is keringett például a Szovjetunióban történt elítélésről és kivégzésről. A leghihetőbbnek "Pannon K." álnév alatt, 1988-ban Bécsben kiadott tanulmány tűnt. Idézem: "A Kádár-rendszer 32 éve nem hajlandó a hátrahagyott családtagoknak, a magyar társadalomnak és a nemzetközi közvéleménynek választ adni: az elpusztított mártírok földi maradványai hol vannak. Helyettük teszi meg ezt e sorok írója. Rajnai Sándor (később közel egy évtizedig Magyarország moszkvai nagykövete) megbízásából Földes György (a valóságban Földes László egykori elhárítótiszt, a "piszkos ügyek" osztályának munkatársa) keresett és talált alkalmas erdőrészt a Budakeszi felé vezető úton - nem távol a Belügyminisztériumnak e területen található különleges objektumától. A legnagyobb titokban itt hantolták el őket, különleges állami titokként kezelve, mert nem akarták, hogy nyughelyük nemzeti búcsújáróhellyé váljon."
  • Végezetül az is tudott volt, hogy a halálra ítélt és kivégzett elítélteket 1979-ig jeltelen sírokba helyezték. Nehéz feltételezni, hogy az utasítást kiadó miniszterhelyettes az említett tényeket ne ismerte volna. Nem ez volt az akkori vezetés egyetlen tétova vagy rosszabb esetben sanda lépése a kihantolás elrendelése körül.
  • Külön fejezetet érdemelne, hogy miként próbálták meggyalázni Nagy Imre emlékét azzal, hogy neki tulajdonították 1954-ben - első miniszterelnöksége ideje alatt - a jeltelen sírokba helyezésre felszólító rendelkezés kiadását. Hogy milyen fontosságot tulajdonítottak ennek, azt jelzi, hogy maga Grósz Károly hozta ezt először szóba 1988 novemberében, párizsi hivatalos útja során.
  • A sanda kísérlet arra is rámutat, hogy a hatalom ekkor még nem döntötte el, legalábbis ingadozott, hogy kiadják-e a halottakat. Dokumentumokkal igazolható, hogy ekkor már hónapok óta tudtuk, hol vannak eltemetve, és a sírok megjelölése is megtörtént.
  • Visszatérve a tábornoki utasítás kiadásának körülményeire, a felsorolt tényeket az altábornagynak ismernie kellett. Szerintem a hatalom ambivalenciáját jelzi, hogy így adta ki a miniszterhelyettes ezt a feladatot. Mint ahogy az is, hogy egyetlen személyt bízott meg vele.
  • Amikor eljutottam a 301-es parcellába, elképesztő állapotok tárultak elém. Magas fű és bozót borította a területet, amelynek a határait sem lehetett megállapítani. A sírok helyét süppedések jelezték, nem voltak felhantolva. A parcella kb. 3 kilométerre volt a főbejárattól, nagyobbrészt alig járható földút vezetett oda.
  • Megállapításaimról kézzel írott jelentésben számoltam be a tábornoknak. Leírtam, hogy a feladatot a kapott utasítás szerint végrehajtani nem lehet, egyúttal felvázoltam, hogy milyen intézkedésekre van megítélésem szerint szükség, ha eredményt akarunk elérni: a per irattári anyagának tanulmányozása, a temető és a Kozma utcai börtön egykori nyilvántartásainak kutatása, a temetésben részt vett személyek meghallgatása stb.
  • A jelentésem megtételét követően hosszú ideig nem történt semmi. Hetek teltek el, már arra gondoltam, hogy ismét leállítják a sírok utáni kutatást, mint korábban. Az is megfordult a fejemben, hogy talán azért került ilyen formában kiadásra a parancs, mert szükség volt egy "alibijelentésre", mely szerint a sírok helyének megállapítása nem lehetséges.

    Felgyorsultak az események

  • Grósz Károly miniszterelnökként 1988 júliusában az Egyesült Államokba látogatott, ahol a nemzetközi nyilvánosság előtt tett ígéretet arra, hogy a kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóknak.
  • Nagy része volt az események kikényszerítésében az 1988 tavaszán megalakított Történelmi Igazságtétel Bizottságának, amelyet a forradalom kivégzett vezetőinek hozzátartozói és börtönt járt résztvevői hoztak létre.
  • Ettől kezdve rendkívüli módon felgyorsultak az események. Telefonon kaptam az utasítást ugyanarról a helyről, hogy a lehető leggyorsabban meg kell állapítani a sírok helyét. A tábornoki útbaigazítás mindössze annyi volt, hogy cselekedjek belátásom szerint.
  • A tanúk meghallgatásával kezdtem. A lényeget, vagyis a sírok elhelyezkedését tekintve ezek sok eredményt nem hoztak, de néhány értékes háttérinformációt eredményeztek. Az egyik, hogy a BM vizsgálati osztályon elkülönített vizsgálati csoport - változó létszámmal és összetétellel, de végig Rajnai Sándor irányítása alatt - a teljes büntetőeljárási szakasz tartama alatt, tehát az ügyészi és a bírói szakaszban is, kezében tartotta a gyanúsítottakkal kapcsolatos teendőket. Ez merőben eltért a már akkor is hatályos büntetőeljárási rendtől, mely szerint a nyomozás befejezése után a bűnügyet átadták az ügyésznek, és ettől fogva ő volt az ügy ura.
  • Időrendben haladva, Losonczy Gézát még halála napján, tehát 1957. december 21-én felboncolták, és valószínűleg még aznap éjjel a 301-es parcellában eltemették. A temetéseket egyébként, mint kiderült, rendszerint úgy intézték, hogy előre megrendelték a sírhelyet név nélkül vagy fiktív néven, és a rendőrök maguk végezték az elhantolást. Losonczy esetében még erre sem volt idő, így a sír kiásását is a rendőrök végezték. Valóban rossz regénybe illő jelenet lehetett, amint a decemberi fagyos éjszakában hat-nyolc rendőr sírt ás a temető elhagyott zugában. Az egyik visszaemlékező szerint egy olyan sorban kerestek helyet a sírnak, ahová akkoriban temettek, tehát friss sírok közé (ez eléggé tág kiindulópontot jelentett a további nyomozás számára, hiszen abban az időben temettek a 13., 14. és 15. sorban is).
  • Szilágyi József esetében ismert volt a temetés időpontja - 1958. április 24. -, mivel a tanúk szerint rendszerint még a kivégzés napján eltemették az áldozatokat. Annyit lehetett még megtudni az ő eltemetéséről, hogy a sír helye egészen közel volt a parcella út felőli oldalához.
  • A meghallgatások során a legnagyobb meglepetést és egyben megdöbbenést Nagy Imréék eltemetésének körülményei okozták. A tanúk egybehangzó beszámolója szerint a kivégzés napján - 1958. június 16-án - a Kozma utcai börtönben, az úgynevezett Kisfogház udvarán temették el Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Annak érdekében, hogy a friss földhányás ne tűnjön fel senkinek, egy teherautónyi rossz irodabútort hozattak és helyeztek el a hantok fölé. Az ellentmondásos visszaemlékezések szerint hónapokkal, kb. egy évvel később kihantolták, és a 301-es parcella két, előre kiásott sírgödrébe temették el a három koporsót. (Dokumentumok alapján 1961-ben.)
  • A tanúk szerint a koporsók a kihantoláskor még épek voltak, kátránypapírba voltak burkolva. Azokhoz nem nyúltak, érintetlenül helyezték el őket a két sírgödörbe, mégpedig úgy, hogy az egyikbe két koporsót helyeztek. A kátránypapírba burkolás arra utalt, hogy a kisfogházi eltemetést eleve ideiglenesnek szánták.
  • Az eltemetésben részt vevők meghallgatása nem sok eredményt hozott abból a szempontból, hogy továbbra sem sikerült fényt deríteni a legfontosabb kérdésre, az eltemetések helyére. Egyébként is keservesen ment a tanúk kikérdezése.
  • Az együttműködést megtagadókat több dolog motiválta: félelem, jobb a háttérben maradni, ebből még baj lehet, egyesek részéről pedig kifejezett ellenszenvet, gyűlöletet tapasztaltam. Ezek az emberek mélységesen ellenezték a kihantolást, és egyenesen árulásnak tekintették az ezzel történő foglalkozást. Emlékezetes maradt számomra közülük a Kozma utcai börtönben működő operatív alosztály egykori vezetőjének az esete. Hiteles bizonyítékunk volt rá, hogy az újratemetés az ő irányításával történt.
  • Felkerestük a nyaralójában ezt az idős embert, aki alezredesként ment nyugdíjba. Családja körében találkoztunk vele. Amikor négyszemközt megmondtuk jövetelünk okát, az addig jó hangulatú beszélgetésnek vége szakadt, megfagyott a levegő. Sorsszerű, hogy a kihantolás megkezdése előtt néhány nappal volt a temetése, ugyanabban a temetőben. Nem tudok másra gondolni, mint hogy az események számára nem várt alakulása siettette a halálát.

    Feltárul a "Darázsfészek" dosszié

  • Jelentésben számoltam be az addig történtekről, és egyben kértem, engedélyezzék a betekintést az irattári anyagokba. Megtörtént, egy napra! Egy munkanapot kaptam a teljes - több tucat dossziéból álló, több ezer oldalnyi - irattári anyag átvizsgálására.
  • Nincs mód leírni, hogy milyen érzés volt a különleges páncélterem belső, elzárt páncélszobájában leülni a dossziék elé. Azok elé a dossziék elé, amelyeket hosszú évek óta nem nyitott ki senki. A falakat a mennyezetig, a szigorúan titkos és különösen fontos dossziék tömege vette körbe.
  • Soha nem értettem, hogy mi indokolta a halálos ítéletet. Azt hittem, most beleláthatok a titokba, és mindent megértek. Én elsősorban a jogász szemével néztem az iratokat, és nyugodtan állíthatom, hogy nem ugyanaz az ember állt fel az asztal mellől, mint aki reggel helyet foglalt mellette. Az iratok tanulmányozása után megértettem, hogy a koncepciós pereknek 1956 után sem volt vége. Azok az emberek kerültek hatalomra, akik javarészt maguk is elszenvedték a koholt ügyek következményeit, ennek ellenére talán törvényszerűen ott folytatták, ahol elődeik abbahagyták.
  • 1958. június 16-án "lezártak" egy ügyet, amely annak a koncepciónak a jegyében került feldolgozásra, hogy a vádlottak egy részben külföldről gerjesztett, előzetesen kitervelt, ellenforradalmi szervezkedés résztvevői voltak. A nyomozati iratokból azonban kitűnt, hogy ennek semmiféle konkrét bizonyítéka nem volt. Hogy mennyire így van, nagyon jól igazolja ezt a Belügyminisztérium Kollégiumának 1958. november 13-ai jegyzőkönyve.
  • Biszku Béla akkori belügyminiszter, elismerve a vizsgálati osztály munkájának eredményeit, a legfőbb hibát abban látta, hogy "jóformán alig adott adatot az ellenforradalmi szervezkedés keletkezésének összefoglaló értékeléséhez."
  • Végül is az irattári anyagokban való kutatás rövid határideje ellenére sikerült rátalálnom olyan dokumentumokra, amelyek reménnyel kecsegtettek. Rábukkantam egy "Darázsfészek" fedőnevű irattartóra, amelyben az eltemetések helyére vonatkozó jelentés és térképvázlatok fénymásolatai voltak.
  • Szellemesnek és jellemzőnek találtam az iratok fedőnevét - "Darázsfészek". Mintha inteni akarta volna a fedőnév kitalálója a döntéshozókat, olyan darázsfészekbe találnak nyúlni, amely még a vesztüket okozhatják.
  • Mindenekelőtt találtam egy 1961. február 25-én keltezett, szigorúan titkos minősítésű, kézzel írt jelentést Nagy Imre, Gimes Miklós és Maléter Pál kihantolásáról és újratemetéséről. Ez teljesen egybevágott az általam meghallgatott tanúk beszámolójával, azzal a különbséggel, hogy tartalmazta a sírok pontos helyét és azt is, hogy a sírok milyen fedőnéven kerültek nyilvántartásba. Az akció mély konspiráltságát bizonyítja, hogy a jelentés egy példányban készült és kézzel írták. Hagyomány volt az egykori állambiztonságnál, hogy a legtitkosabb ügyek leírásába még az egyébként megbízható gépírókat sem vonták be.
  • A jelentés szerint 1961. február 24-én, 16.45 órakor kezdte meg egy tízfős - tisztekből és tiszthelyettesekből álló - brigád a kihantolást a Kozma utcai börtön (Gyűjtőfogház) területén. A művelet az előre kidolgozott szempontok szerint zajlott és a "legnagyobb rendben folyt le". A kihantolás helyéről 19.15 órakor, teljes sötétségben mentek át a "rabtemetőbe", és helyezték el a három koporsót a 301-es parcella 23. sor 8-9. sírhelyébe. A 8-as sírhelybe Naszladi Péter (Arad, 1901. április 12., Móricz Zsuzsanna) fedőnéven temették el Maléter Pált és Gimes Miklóst. Mint a jelentés írója megjegyezte, Maléter holtteste került alulra.
  • A 9-es sírhelybe Borbíró Piroska (Párkánynánás, 1908. december 25., Nagy Eszter) fedőnévvel temették el Nagy Imrét. A temetést 20.35 órakor fejezték be. A fedőneveket csak a temető igazgatósága kapta meg, más szervnél nem került nyilvántartásba.
  • A jelentés egy példányban készült és Rajnai Sándor ezredes kapta.
  • Szilágyi József sírhelyéről egy térképvázlat került elő, amelynek dátuma 1958. április 24. A vázlat a 301-es parcella kerítések által határolt részét ábrázolja, és lépésben adja meg a sírhely távolságát a két kerítéstől.
  • Hasonló térképvázlat készült Losonczy Géza sírhelyéről is, azzal a különbséggel, hogy tájékozódási pontként a kerítésen kívül egy villanyoszlop is meg volt jelölve. A távolságokat itt is lépésben határozták meg.
  • A nyomozás további célja kettős volt. A temető és a börtön egykori nyilvántartásaiban ellenőrizni az adatok hitelességét, megállapítani, hogy az eltemetések időpontjaiban hová, mely sorokba temettek, ennek alapján ellenőrizni Nagy Imréék és meghatározni Losonczy, valamint
  • Szilágyi sírhelyének koordinátáit.
    A másik cél a koordináták ismeretében meghatározni az elvadult, bozótos parcellán belül a sírok helyét. A két feladat jellegében teljesen eltér egymástól. Az első egy logikai tevékenység, míg az utóbbi térképészeti, földmérési feladat. Mindezt a legnagyobb titoktartás mellett végrehajtani úgy, hogy a megkérdezett és igénybe vett tisztviselők, szakemberek ne tudják meg, voltaképpen kit, mit keresünk. Attól a néhány embertől, akit feltétlenül tájékoztatni kellett, írásbeli titoktartási nyilatkozatot vettünk fel.
  • Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós sírhelyére vonatkozóan az adatellenőrzés igazolta az 1961-es jelentésben leírtakat. A temető korabeli parcellakönyvében, a megadott sírhelyeken az említett két fedőnév volt bejegyezve.
  • A büntetés-végrehajtási intézetnél lévő egykori temetési napló 42. oldalán szerepeltek az 1961 februárjában eltemetett személyek. E szerint a 23. sor 7-8. helyét üresen hagyták. Ez alátámasztotta azt a gyanút, hogy itt lehetnek a konspirált sírok. Mint utóbb kiderült, a bv. intézet nyilvántartása pontatlan volt, a holttestek a jelentésnek megfelelően a 8-9. helyről kerültek elő.
  • Szilágyi József sírhelyének koordinátáit is sikerült a korabeli nyilvántartási adatok alapján, logikai úton kikövetkeztetni.
  • Losonczy Géza sírhelyéről semmiféle nyilvántartási adatot nem sikerült fellelni. Nem is lehetett, hiszen az eltemetését végző tanúk beszámolójából tudtuk, hogy nem megrendelt sírba temették, hanem egy rendőrökből álló brigád maga temette el. A bv. intézet temetési naplójából arra lehetett következtetni, hogy 1957 decemberének második felében a 15. sorban történtek eltemetések. Ha igaznak fogadjuk el a tanúk közlését, hogy friss sírok közé temettek, akkor vélelmezni lehetett a 15. sorba történt elhantolást.
  • Lényegében ezek az adatok és az említett két térképvázlat állt rendelkezésre, amikor 1988. augusztus 3-án elkezdtük a helyszínelést, a sírok helyének kijelölését. Ebben olyan szakemberek voltak a segítségünkre, mint a temető akkori főmérnöke - Ladányi Jenő -, aki ráadásul földmérési szakember volt, valamint két szakmunkás (Hangodi Imre és Péter Sándor), akik az 1956 utáni időkben rendszeresen temettek a 301-es parcellában. Az ő szakmai segítségük nélkül nem mentünk volna semmire.

    Megkezdik a sírok kijelölését

  • A sírhelyek koordinátáinak ismeretében kimentünk a parcellába és kértem, hogy jelöljék meg, hol vannak a sírok. Hosszas szemlélődés és kísérletezés után kijelentették, hogy nem lehet elvégezni a feladatot pontosan, amíg nem tudják, hol vannak a parcella határai. A sorok és a sírhelyek meghatározott lépéstávolságra követték egymást, de ezt csak úgy lehetett kiszámolni, ha tudják, hol van a kiindulópont.
  • Beszereztük a temető egykori (1908-ban készült) és a földhivatalban jelenleg nyilvántartott térképeinek másolatát. Ezek segítségével Ladányi Jenő főmérnök kiszámította a parcella méreteit (111,5x65 méter) és a helyszínen kitűzte a határvonalait.
  • Hangodi Imre és Péter Sándor pedig a határvonalak ismeretében megjelölték az általunk megadott sírhelyeket. Útmutatásuk alapján először a 23. sor 8-9. sírhelyét jelölték meg. Nehéz elmondani, milyen érzés volt, hogy hosszú idő után én vagyok az első, aki tudja, nagy valószínűséggel hol van Nagy Imre eltemetve, és ugyanakkor ezt az ismeretet nem oszthatom meg senkivel.
  • Sőt jelzéseinket úgy kellett elhelyezni a parcellában (kerítésre festett nyilak, fák megjelölése, karók elhelyezése), hogy senki ne tudjon következtetni a sírok helyére.
  • Ezt követően megjelöltük a 16. sor 9. helyét, dr. Szilágyi József feltételezett sírját is. Ekkor került sor arra, hogy kipróbálja, mennyire megbízható a térképvázlat, amely a sírról készült. Megmutattam Ladányi főmérnöknek, aki kijelentette, hogy lépésben vannak megadva a távolságok, elég nagy biztonsággal ki lehet lépni azokat.
  • Legnagyobb megrökönyödésemre pontosan ott állt meg, ahol a sírásók megjelölték a 16. sor 9. helyét, teljesen más módszerrel eljárva.
  • Ezek után már nagyobb reménységgel adtam oda a vázlatrajzot a főmérnöknek Losonczy Géza temetésének helyéről. Ladányi Jenő kilépte a helyet, én pedig megkértem a sírásókat, hogy határozzák meg, ez hányadik sor melyik sírhelye. Számításuk szerint az a 15. sor 27. vagy 28. helye volt. Ezt is megalapozottnak éreztem, két okból. Az egyik, hogy adatok voltak arra, miszerint 1957 decemberében valóban a 15. sorba temettek. A másik, hogy a tanúk szerint nem "szabályos" temetés volt, hanem két meglévő sír közé maguk ástak sírgödröt. Ezért nem volt egyértelmű, hogy a 27. vagy a 28. sírhelyről van-e szó.
  • Később még történt egy érdekes és megrendítő esemény, amely további bizonyítékot nyújtott arra, hogy Losonczy sírja a 15. sorban lehet. A térképvázlaton ugyanis tájékozódási pontként jelölve volt egy villanyoszlop a kerítésen kívül, amit először nem találtunk.
  • Az 1988. augusztusi helykijelölést követően majdnem egy egész év telt el a kihantolás megkezdéséig. Ezért rendszeresen kijártunk a parcellába, hogy ellenőrizzük, a jelöléseink a helyükön vannak-e. Az egyik alkalommal - halottak napja körül - két férfit pillantottunk meg, akik a magas fűben mintha ástak volna valamit. Kiderült, hogy 1955-ben kivégzett testvérük jeltelen sírját ápolták.
  • Az egyik testvér, Sz. I. elmondta, hogy azt a módszert követték ők is, mint sokan mások, akik nem tudtak beletörődni abba, hogy szeretteik ismeretlen helyen nyugodjanak. 1956 novemberében írásban kérték a Legfőbb Ügyészséget, közöljék, hol van a testvérük eltemetve. 1957. január 18-án kaptak egy írásbeli választ, Kossuth-címeres bélyegzővel, olvashatatlan aláírással, benne a pontos helymegjelöléssel. Azt hiszem, ez volt az egyetlen ilyen eset a korszak és a 301-es parcella történetében.
  • A testvérek elmondták, hogy minden eshetőségre számítva ők is készítettek térképvázlatot a sír helyéről, és tájékozódási pontként egy, a közelben lévő villanyoszlopot jelöltek meg. Ez volt az utolsó és döntő mozzanat, aminek alapján fel mertem vállalni, hogy nem nyittattunk fel egyszerre több tucat sírt, hanem csak a megjelölteket.
  • Március 29-én reggel gyülekeztünk a temető főbejárata előtt. Addigra a technikai előkészületek megtörténtek (katonai sátrak a parcella szélén, technikai eszközök, rendőri biztosítás stb.). Érthetően óriási volt a sajtó érdeklődése. Tekintve, hogy a temetőbe nem engedték be a sajtót, a kerítésen kívülről, darus kocsik tetejéről, távcsöves fényképezőgépekkel, kamerákkal pásztázták a parcellát és fényképeztek minden elérhetőt. A hozzátartozók kérésére rendőri segítséggel kellett őket eltávolítani. Becsületükre legyen mondva, a későbbiek során már nem zavarták ezt a fájdalmas aktust.
  • A temető kapujánál először találkoztam a hozzátartozókkal: Vésziné Nagy Erzsébettel (Nagy Imre leánya), a férjével és gyermekeivel, Gimes Miklósnéval, Ghiczyné Gyenes Judittal (Maléter Pál özvegye), Ujhelyiné Haraszti Máriával (Losonczy Géza özvegye) és férjével, a TIB részéről Hegedűs B. András, Halda Aliz, Mécs Imre és Tóbiás Áron jelent meg az első napon. A hivatalos szervektől Borics Gyula államtitkár és Tari Ferenc, a bv országos parancsnokának helyettese volt ott.

    Bizalmatlan hozzátartozók

  • Szinte kitapintható volt a levegőben a türelmetlen vágy, hogy a bizonyosság erejével tudják, érezzék végre, a szeretteikre bukkantak. A hozzátartozókban - érthető módon - volt egy nagy adag bizalmatlanság, amit csak fokozott, hogy nem mondhattam meg, hol voltak eredetileg eltemetve. A szakértőkkel még az előző héten közöltem, számítsanak rá, másodlagos temetéssel fogunk találkozni. Ha ennek látható bizonyítékai vannak, akkor ez egy további támpontot jelent annak alátámasztására, hogy jó helyen keresünk, nem tévedtünk.
  • Késő délután bukkantak rá a szakértők Nagy Imre földi maradványaira. Megrendítő pillanatok voltak, több okból is. Vége volt egy több mint harmincéves titoknak, egy történelmi személyiség végső nyughelyre találhat, megadhatják a neki kijáró végtisztességet. Ugyanakkor szívszorító volt az a kíméletlen brutalitás, amellyel ezt az embert még holtában is megalázták. Ekkor derült ki, hogy a kivégzetteket arccal a föld felé, valamilyen zsákvászonba csavarva, drótkötéllel átkötve temették el.
  • Nem találtunk olyan bizonyítékokat, amelyek - főleg a család számára - első látásra is igazolhatták volna, Nagy Imrét találtuk meg. Sőt, csak a kétségeiket fokozta, hogy előkerült két aranyfog, amelyre nem emlékeztek. Számomra azonban mindennél többet mondott, hogy a szakértők jelezték, a koporsódarabokon olyan hajszálgyökér- és eltérő jellegű földmaradványokat találtak, amelyek ebben a mélységben nem lehetségesek, és más, eredeti helyszínre utalnak.
  • A kételyek eloszlatása szempontjából döntő jelentőségűvé vált a második nap, amikor is a kettős sírra kellett bukkannunk. Mindenki úgy érezte, ha ez bekövetkezik, akkor nagy a valószínűsége, hogy komolyan lehet venni az eljárást, amelynek az eredményére egy egész ország várt.
  • Nyugodtan mondhatom, hogy másnap késő délután, miután Gimes Miklós földi maradványait megtaláltuk, pattanásig feszült a hangulat. Annak ellenére, hogy Gimes hozzátartozói egyértelműen úgy érezték, hogy őt találtuk meg. Az előző napról származó kételyeket az fokozta, hogy Gimest az előírt, az előző napival megegyező mélységben találták meg. Szinte kizártnak érezte mindenki, hogy alatta lehetséges még egy koporsó.
  • Hangosan és előttem is elhangzottak azok a vádak, hogy a hatalom színjátéka ez az egész, és ki tudja, hol vannak eltemetve azok, akiket keresnek.
  • Már szürkület volt, amikor kértem Kralovánszkyt és Szabó Árpádot, addig folytassák a feltárást, amíg nem győződünk meg arról, hogy van-e lejjebb is temetés vagy sem. A jelenlévők közül senki nem mozdult a sír mellől. Több tucat szempár figyelte a mélyben dolgozó két szakértőt. Kb. húsz perc telt el néma csendben, amikor Kralovánszky felszólt a gödörből, hogy még egy csontvázat talált.
  • A következő napon, március 31-én, pénteken az előzőekhez képest már vitamentesen és begyakorlottan ment végbe Szilágyi József kihantolása a 16. sor 9. helyéről. Ezen a síron már látszott, hogy a temetés eltért az előzőektől. Nem voltak másodlagos temetésre utaló nyomok sem.
  • Némi gondot okozott Losonczy Géza sírjának a megtalálása, mert egyszerre, kutatóárokkal kezdték feltárni a 14., 15., 16. sort. Végül is kiderült, hogy a tanúk visszaemlékezéseinek megfelelően, szabálytalan temetés volt. Az ő esetében a boncolás során fűrészelt koponya volt az egyik legfontosabb nyomravezető.
  • Ötnapi kutatómunka eredményeként április 5-én, szerdán eredményesen befejeződött a feltárás. Valamennyi mártír feltételezett földi maradványai előkerültek. A későbbi szakértői vizsgálatok többoldalúan igazolták a feltevéseket.
  • Azóta a 301-es parcella emlékhellyé vált. A hősök és a mártírok emlékét a szintén kivégzett Angyal István végrendelkezésének megfelelően "nagy rusztikus kő" őrzi.

    (Magyar Hírlap, 1999. június 16.)




    Darwin fekete doboza



  • Ferenczi Andrea

    Megírná-e A fajok eredetét Darwin, ha ma élne? Ezt a kérdést feszegette dr. Charles Thaxton amerikai biokémikus professzor az elmúlt hetekben több magyar egyetemen.

  • A Földön kialakult elsõ életformák eredetét több mint négy évtizede vizsgálják, amióta Miller elvégezte szikragenerátoros kísérleteit. A kutatási programok a Darwin-féle evolúcióelmélet nyomvonalán haladnak. Céljuk olyan egységes és valószínûsíthetõ mechanizmus megtalálása, aminek révén magyarázható lenne az élõ anyag fokozatos, spontán képzõdése a viszonylag egyszerû molekulákból, amelyek a korai Föld felszínén bõségesen rendelkezésre állhattak.
  • A nagy kérdés: keletkezhetett-e a Földön élet spontán, tisztán kémiai vagy fizikai úton, mind a mai napig nyitott. Errõl írta Charles Thaxton Az élet eredetének rejtélye címû könyvét (Harmat Kiadó, 1997).
  • Darwin ezt fejtegeti: ha "bizonyítást nyerne, hogy bármely élõlényben található olyan összetett struktúra, amely nem lassú és egymásra épülõ apró változások sorozataként jött létre, elméletem dugába dõlne." Thaxton szerint az egyik legkézenfekvõbb ilyen struktúra a DNS molekula, mely sajátos kettõs spirál szerkezetével a sejt gondosan megtervezett kommunikációs rendszerének központi része. Francis Crick, a kettõs hélix egyik felfedezõje, 1953. március 19-én a következõket írta fiának, Michaelnek: "Most már semmi kétségünk, hogy a DNS valóban kód. Vagyis a bázisok (a betûk) sorrendje különbözteti meg az egyik gént a másiktól (amint az egyik nyomtatott oldal különbözik a másiktól)." A DNS négybetûs és a fehérjék húszbetûs ábécéje két különbözõ, ám egymáshoz adott kód szerint viszonyuló nyelvet képviselnek. Amikor a sejtben fehérje termelõdik, egy fordítási folyamat indul meg e két nyelv között, a DNS kódszekvenciái a fehérjék szekvenciáit kódolják és határozzák meg.
  • A DNS és a fehérjék nagy információtartalmú molekulák. Kizárólag a nyelvek, hidak, festmények, számítógépes programok és egyéb emberi alkotások jellemezhetõk ilyen specifikus összetettséggel és nagy információtartalommal. A molekuláris biológia szerkezeti azonosságot állapított meg a DNS genetikai üzenete és az emberi nyelv között. E felismerés kapcsán vált lehetõvé, hogy az információelméletet a biológiában is alkalmazzuk - állítja Thaxton.
  • Az információelmélet bármilyen szimbólumrendszerre érvényes, függetlenül a rendszer elemeitõl. Az úgynevezett Shannon-féle informatikai törvény az emberi nyelvre, a morzekódra és a genetikai információra egyaránt vonatkozik.
  • A darwinizmussal szemben Thaxton "értelmes tervezés" mellett érvel a DNS (a fehérjék) és az írott nyelvi üzenetek között kimutatható azonosság alapján. "Ha tapasztalatból tudjuk, hogy az írott üzeneteket értelem hozza létre, akkor az okozatból az okra visszakövetkeztetve arra a felismerésre jutunk, hogy a DNS és a fehérjék információtartalmát is értelemmel bíró ok hozta létre. Nem arról van szó, hogy az öröklõdés mechanizmusát kódoló DNS molekula hasonló lenne egy üzenethez: a DNS maga egy gondosan megtervezett és összetett üzenet."
  • A darwinista hegemóniát, úgy tûnik, egy forradalmian új - az Intelligent Design Movement néven ismertté vált - mozgalom fenyegeti, amelyhez az utóbbi néhány évben természettudósok tucatjai csatlakoztak. Nem teológiai, hanem tudományos érvekethasználnak. A "tervezõ" szó nem szükségszerûen jelenti a Genezis Istenét, mondja Thaxton (bár nem is zárja ki). "Úgy vélem, a világegyetem kezdetérõl való empirikus ismereteink alapján nem bizonyítható egy istenség létezése. De nem kizárt, hogy eljuthatunk odáig. Jelenleg azonban általános tervezésrõl beszélünk az Intelligent Design mozgalomban. Tudatában vagyok annak, hogy az emberek többsége természetes okokkal magyarázható folyamat eredményének tekinti a földi élet kialakulását, és számos teista tartja nyilvánvalónak, hogy a folyamat tervezõje Isten. Konkrét bizonyíték hiányában azonban minden ilyen feltételezés közvetett bizonyítékon alapul."
  • Az élet eredetével kapcsolatban nem árt felidéznünk azt az elmés megjegyzést, amit a tiszteletre méltó nyomozó. Sherlock Holmes jegyzett fel egy másik zavarba ejtõ titokkal kapcsolatban. "A közvetett bizonyíték nagyon kényes dolog. Úgy tûnik, nyílegyenesen egy irányba mutat, de ha csak egy kicsit is módosítjuk nézõpontunkat, megeshet, hogy máris az elõbbihez hasonló hajthatatlansággal valami teljesen eltérõre utal... Nincsen megtévesztõbb a nyilvánvaló tényeknél."

    (Magyar Hírlap, 1999. május 7.)




    Az Üpszilon Andromedae bolygótestvérei


    Megfejtették a Naprendszer távoli rokonának titkát



  • Szabados László

    Eddig közel húsz csillag mellett találtak egy-egy bolygó méretû kísérõt. Most az egyik ilyen csillag, az Üpszilon Andromedae körül további két bolygó jelenlétét sikerült kimutatni, azaz végre igazolódott: nem egyedül a Nap kiváltsága, hogy körülötte bolygórendszer formálódott. A csillagászat e szenzációjával többször foglalkoztunk. Tudós csillagász kommentátorunk némiképp a korábbiaktól eltérõ jelentõséget tulajdonít a felfedezésnek.

  • Csak néhány éve jutottak olyan érzékeny megfigyelési technika birtokába a csillagászok, amellyel egy-egy csillag melletti - a napjánál százszor kisebb tömegû és méretû - bolygó jelenlétére lehet következtetni.
  • A módszerrel ugyanis nem maga a bolygó tehetõ láthatóvá, hiszen a bolygók hideg és sötét égitestek, nincsen saját fényük, hanem az a parányi, de periodikus elmozdulás érzékelhetõ, ami a csillag és a bolygója alkotta rendszer közös tömegközéppontja körüli keringés során következik be. A csillag fényét színképelemzõ készülékbe vetítve a keletkezõ színképvonalak rövidebb, illetve hosszabb hullámhosszak felé történõ elmozdulása utal arra, hogy a csillag egyszer közeledik hozzánk, majd egy ideig távolodik a földi megfigyelõtõl. Ez a fizikában Doppler-effektusként ismert jelenség nemcsak a hanghullámokra vonatkozik, hanem az elektromágneses hullámokra, így a fényre is. A bolygó létére utaló mozgás tehát nem az égbolton való elmozdulásként észlelhetõ, hanem a bolygó anyacsillagának a látóirány mentén történõ mozgásaként. A csillag és bolygója ugyanis egyaránt a rendszer közös tömegközéppontja körül kering.
  • Az Üpszilon Andromedae (az Andromeda csillagkép egyik fényes csillaga) színképvonalainak négy és fél napos ciklussal ismétlõdõ elmozdulásából már 1996-ban felfedezték, hogy ennek a szabad szemmel is látható csillagnak van bolygója, mely ilyen rövid keringési periódusú pályán mozog a csillag körül. A technikai nehézségek részletezése és a bravúr méltatása helyett elég megemlíteni azt a tényt, hogy a csillagnak a bolygó ottléte által kiváltott mozgása mindössze 150 méter/másodpercnyi sebességváltozást okoz a keringés során, s ezt ma már érzékelni tudják 50 fényév (= 500 billió kilométer) távolságból.
  • Az érdekes csillagot továbbra is megfigyelés alatt tartva, két egymástól függetlenül mûködõ kutatócsoportnak az eddig ismert periódus mellett két további - egy 242 napos és egy 1269 napos - periódust is sikerült kimutatnia. Mindkét új periódus egy-egy további bolygó jelenlétére utal, tehát az Üpszilon Andromedae körül immár három bolygó ismert. Felfedezték tehát a Naprendszer elsõ távoli rokonát.
  • Az ugyanahhoz a csillaghoz tartozó három bolygónak mindegyike a Jupiterhez lehet hasonló, tehát a Földnél sokkal nagyobbak. A Földnek megfelelõ méretû bolygók keringése olyan csekély elmozdulást okoz a központi csillag helyzetében, hogy a jelenlegi érzékenységi küszöb miatt az ilyen kis bolygókra utaló jeleket még nem lehet detektálni. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy szép számmal ráakadnak (majd) a Földhöz hasonló bolygókra is idegen Naprendszerekben.
  • A felfedezést követõ alapos vizsgálat hozzájárulhat a Naprendszer létrejöttének megértéséhez, ám a helyzet nem túlságosan egyszerû. A bolygók mozgására jellemzõ majdnem kör alakú pálya helyett ugyanis az Üpszilon Andromedae óriásbolygói igen elnyúlt ellipszis alakú pályán keringenek csillagjuk körül. Mint mindig, e probléma megoldásában is a további megfigyelések és az újabb bolygók és bolygórendszerek felfedezése segíthet.

    (Magyar Hírlap, 1999. május 7.)


  • vissza a főlapra